A Bethlen Gábor Alapítvány és az Új Kézfogás Közalapítvány pályázatot hirdet Kisvállalkozásokat Támogató Kölcsön (KTK) elnyerésére


(A pályázati ívek megtalálhatók az Új Kézfogás Közalapítvány honlapján: www.ukka.hu,
valamint a Polgármesteri Hivatalban Török László polgármesternél.)


1. A Kisvállalkozásokat Támogató Kölcsön (KTK) célja

Az Új Kézfogás Közalapítvány a Kisvállalkozókat Támogató Kölcsön Program keretében pénzügyi támogatást biztosít Románia, Szerbia-Montenegró, Szlovákia és Ukrajna (szervezés alatt) magyar nemzetiségiek által lakott területein működő kisvállalkozások számára, üzleti elképzeléseik hitelből történő megvalósításának segítése céljából.

A Kisvállalkozókat Támogató Kölcsön Program azokat a vállalkozásokat kívánja támogatni, melyek életképesek vagy potenciálisan életképesek, de kisösszegű hiteligényük nem teszi lehetővé számukra a szokásos banki finanszírozást.

A támogatás igénybe vehető gépek, felszerelések, eszközök beszerzésére, illetve más beruházások (pl. a működéshez szükséges ingatlan vásárlása, korszerűsítése) finanszírozására. A támogatás maximum a projekt költségének 70 %-a lehet (Hozzáadott Értékadó nélküli áron).

2. A pályázók köre

A Kisvállalkozásokat Támogató Kölcsön igénybe vételére az a vállalkozás jogosult, amely

* az adott ország területén bejegyzett egyéni-, vagy társas vállalkozás,
* legalább 1 éve bejegyzett vállalkozásként működik,
* termelő, szolgáltató, vagy kereskedelmi tevékenységet folytat,
* a vállalkozás által foglalkoztatott alkalmazottak száma nem haladja meg a tíz főt,
* az éves árbevétel nem haladja meg a 15 millió HUF összeget,
* megvalósítható üzleti tervvel rendelkezik, melyben az adott időszakra eső törlesztés nem haladhatja meg az adózás előtti nyereség 30 %-át, valamint az adózott eredmény 80 %-át,
* a Vállalkozásfejlesztési Központ minősítése alapján nyereségtermelő, versenyképes vállalkozói célt kíván a kölcsönfelvétellel megvalósítani,

* a vállalkozásnak nincs lejárt, vagy átütemezett tartozása (köztartozás, bankkölcsöntartozás, stb.),

Nem pályázhatnak az Új Kézfogás Közalapítvánnyal a program lebonyolítására szerződéses kapcsolatban lévő alapítványok, civil szervezetek kuratóriumának és felügyelő bizottságának tagjai, a Kisvállalkozókat Támogató Kölcsön Bizottság (KTK Bizottság) és a Vállalkozásfejlesztési Központok tisztségviselői, alkalmazottai, valamint mindezek közvetlen családtagjai.

3. Kölcsönfeltételek

3.1. A folyósítható kölcsön devizaneme HUF.

A kölcsönösszeg alsó határa 250.000 HUF, felső határa 1.500.000 HUF az ország Nemzeti Bankjának fizetés napján érvényes árfolyam figyelembe vételével. A kölcsön folyósítása és törlesztése az ország pénznemében, míg nyilvántartása HUF-ban történik.

3.2. Futamidő

A kölcsön futamideje 2 év, a türelmi idő hat hónap. A kölcsön futamidejét a kölcsönszerződésben kell feltüntetni. Tőketörlesztés negyedévenként egyenlő részletekben történik.

3.3. Saját erő

A kölcsönfelvevő saját erő hozzájárulása a kivitelezni kívánt projekthez nem lehet kevesebb, mint a projekt összegének 30 %-a (Hozzáadott Értékadó nélküli áron).

3.4. Biztosítékok

A kölcsön biztosítéka elsősorban ingatlan jelzálog a támogatási összeg min. 150%-os értékében. A vállalkozás köteles biztosítást kötni a kölcsönből vásárolt, valamint az egyéb biztosítékként szolgáló eszközökre, illetve ingatlanra, és ezek kedvezményezettjeként a Közalapítványt megjelölni. A biztosítást a kölcsön visszafizetéséig fenn kell tartani. A biztosítás dokumentumait a Vállalkozásfejlesztési Központnak be kell mutatni.

3.5. Kamat

A kölcsön kamata a teljes futamidő alatt 0 %. A kölcsön felvételekor egyszeri folyósítási jutalékot kell fizetni. A folyósítási jutalék mértéke a hitel összegének 2 %-a.

3.6. Folyósítás

A kölcsönt a folyósítástól számított két hónapon belül fel kell használni. Ha erre a vállalkozó nem képes, a kölcsönt meg kell szüntetni, hacsak az időtartam meghosszabbítását a közreműködő Vállalkozásfejlesztési Központ nem kezdeményezi és a KTK Bizottság jóváhagyja.

A kölcsön folyósítása a költségeket igazoló bizonylatok ellenében történik.

4. Pályázat benyújtása

A pályázatot a régiókban működő Vállalkozásfejlesztési Központoknál írásos formában, két eredeti példányban, magyar nyelven, az internetről letölthető pályázati adatlappal együtt lehet benyújtani díj és illetékmentesen.

A támogatás alapjául szolgáló pályázati adatlapok lekérhetőek az Új Kézfogás Közalapítvány internetes honlapjáról, a www.ukka.hu címen. Ugyancsak itt található a Közalapítvánnyal szerződéses kapcsolatban álló azon Vállalkozásfejlesztési Központok elérhetősége, amelyekhez a támogatási kérelmek benyújthatóak.

A Kisvállalkozásokat Támogató Kölcsön kezelője Romániában a Bethlen Gábor Alapítvány, Szlovákiában a Kézfogás Társulás, Vajdaságban a Szekeres László Alapítvány.

Csak a tartalmilag és formailag kifogástalan, a pályázati felhívásban felsorolt összes mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt pályázat fogadható be!

Egy vállalkozás legfeljebb háromszor kaphat a Kisvállalkozásokat Támogató Kölcsön keretében kölcsönt. A második, illetve a harmadik kölcsön csak akkor hagyható jóvá, ha az előző kölcsön teljes mértékben visszafizetésre került, illetve az a Vállalkozásfejlesztési Központ megállapította, hogy:

* a vállalkozás az előző kölcsönt hatékonyan hasznosította,
* a kölcsön nyomán létrejött üzleti fejlődés mértéke megfelelő,

5. Kizáró feltétel

Nem részesülhet Kisvállalkozásokat Támogató Kölcsönben az a vállalkozás, amely:

* csőd-, vagy felszámolás alatt áll,
* a Vállalkozásfejlesztési Központ előminősítése alapján a kölcsönfelvétellel megvalósítani tervezett fejlesztés és beruházás üzletileg kockázatosnak minősíthető,
* a kezelő civil szervezetekkel, vagy a Közalapítvánnyal kötött valamely múltbeli szerződéses kötelezettségét nem teljesítette.

6. A pályázat elbírálása és a kölcsön folyósítása

A pályázatot a Vállalkozásfejlesztési Központok folyamatosan fogadják be és a benyújtást követő 15 napon belül elvégzik a kölcsönkérelmek előminősítését.

Az előminősítés és a KTK Bizottság javaslata alapján a kezelő civil szervezet kuratóriuma dönt a kölcsönkérelmek elfogadásáról, és ennek alapján kerül sor a kölcsönszerződés megkötésére.