Építsük meg a csillagvizsgálót
(2009.04.22)
Kulin György 1905. január 28-án született Nagyszalontán. Az egyetem
elvégzése után a budapesti csillagvizsgáló központba került, s ettol kezdve egész
életét a tudomány népszerusítésére áldozta. Felfedezéseit is számon tartják, de
még ennél is számottevobb az, hogy fiatalok százait vezette be a csillagászat
világába, az általa elindított amator mozgalom soha nem látott méreteket öltött.
1989. április 22-én hunyt el, halála évfordulóján rá emlékeztek szülovárosában.

A csillagok világa
Szombaton délelott a csillagok világa költözött a nagyszalontai Magyar
Házba. A találkozóra érkezoket az égbolt csodáit bemutató képek fogadták, az
asztalon Kulin György ismeretterjeszto kötetei sorakoztak, s a meghívott eloadók, a
Magyar Csillagászati Egyesület vezetoi több doboznyi könyvet, DVD-t, szórólapot és
folyóiratot hoztak, természetesen a szakterület kiadványait. A rendezvényt
megtisztelte jelenlétével Kulin Eszter, a neves tudós lánya, valamint a család több
tagja. Az egykori kollégákat, pályatársakat Ponori Thewrewk Aurél, a MCSE
tiszteletbeli elnöke, valamint Márki-Zay Lajos csillagász képviselte. Jelen voltak a
nagyváradi szakkörök, a debreceni Magnitúdó Csillagászati Egyesület, a
nagyszénási Myra Csillagászati Szakkör és a Kiss György Csillagda képviseloi, vitéz
Szoboszlai Endre, a Hajdú-Bihari Huszárbandérium képviseletében, és természetesen
számos helybéli tiszteloje Kulinnak és a csillagászatnak.
Elsoként Csukás Mátyás helybeli amator csillagász eloadását
hallhatta-láthatta a közönség, Merre tart a csillagászat 2009-ben? címmel. A
képekkel gazdagon illusztrált eloadásból megismerhették a jelenlévok a csillagászat
fejlodésének legfontosabb lépéseit, láthattak egyedi felvételeket égitestekrol, és
hallhattak a jövo terveirol is. Sármeczy Krisztián, a MCSE titkára a naprendszer
parányairól beszélt, kisbolygókról, üstökösökrol, Kulin György felfedezéseirol
és a legújabb korok csillagászati munkájáról. A kivetíton láthatóvá lettek azok
a kisbolygók, melyeket Kulin fedezett fel az elsot szülovárosáról Szalontának
nevezte el, az utolsó általa felfedezettnek halála után kollégái a Kulin nevet
adták.
Az égbolt csodáiról
Mizser Attila, a MCSE fotitkára eloadásának elso perceiben megidézte
Kulin Györgyöt egy 40 évvel ezelott készített interjú segítségével, így a
jelenlévok nem csak képeken láthatták, de szavait is hallhatták a mindenki által
szeretett Gyurka bácsinak. A találkozón elhangzott az is, hogy Kulin György
munkássága idején embert próbáló munka volt a kisbolygók pályájának
feltérképezése, a több ezer óra megfigyelés (hidegben, éjszakákon át) és a több
ezer óra számolás (papírlapok fölé görnyedve) hatalmas kitartást és munkabírást
igényelt. A modern technika elterjedésével sokkal könnyebben végezheto mindez. Az
eloadássorozat végén a jelenlévok elsétáltak a szoborparkig, s ott megkoszorúzták
a nagy tudós bronzmását.
Fogjunk össze!
A Kulin-megemlékezésen jelen volt Márki-Zay Lajos csillagász, aki pár
évvel ezelott a Kulin-centenárium idején eloadóként is megtisztelte a rendezvényt.
Akkor az ünneplok megdöbbenve látták Kulin György szüloházának siralmas
állapotát, ezért Márki-Zay Lajos gyujtést kezdeményezett, s jó példát mutatva
saját maga adakozott elsoként a ház rendbetételéért. A szombati rendezvényen ismét
szót kért, és bejelentette: anyagilag és felszerelésében támogatja egy
nagyszalontai bemutató csillagvizsgáló megépítését, mely Kulin György nevét
viselné. Ezzel a csillagvizsgálóval kicsit visszaadhatnánk abból, amit Kulin
Györgytol kölcsön kaptunk, a csillagászat iránti tiszteletet és szeretetet. Fogjunk
össze, építsük meg a csillagvizsgálót, találkozzunk pár év múlva annak
avatóünnepségén! mondta Márky Zay Lajos, s a jelenlévok lelkes tapsából
ítélve a hajdúvárosiak örömmel csatlakoznának a gondolathoz.
A felajánlással kapcsolatosan Török László polgármester elmondta, a
csillagvizsgáló terve beilleszkedik az RMDSZ azon elképzelésébe, hogy Nagyszalonta
kulturális központtá váljon a kulturális turizmust is bizonyára erosítené
egy ilyen létesítmény. Ezért a város vezetoi örömmel fogadták az ötletet és
felajánlást, bíznak benne, hogy a város mindennapi, elsobbséget élvezo gondjainak
megoldása mellett sikerül az elkövetkezo évek során megvalósítani a
csillagvizsgálót.
C. Patócs Júlia
Nagy költőnk, Arany János születésének évfordulóján, 2009. március 2-án, hétfőn, 14.00 órakor a szoborparkban gyülekeznek a város két tanügyi intézményének diákjai, hogy tisztelegjenek névadójuk nagysága előtt. A koszorúzásba bekapcsolódhatnak a város civil szervezetei, egyházai, magánszemélyek. A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
